Darázsvarázs
Zebulon, a kis mezei törpe éppen a mezei virágok kelyheit emelgette, hogy kiszürcsölje belőlük a friss reggeli harmatot, amikor hatalmas zúgásra lett figyelmes. Gyorsan bebújt a pipacs mögé és onnan szemlélte a különös eseményt:
Egy hatalmas felhő közeledett, zúgva-döngve, és bevonta átláthatatlan sárga gomolyba az utat, amerre haladt. Zebulon tétován, ijedten meredt a felhőre, és inába szállt a bátorsága, hogy moccanni sem mert. Ahogy közeledett a felhő úgy vált Zebulon egyre mozdulatlanabbá. Egyszer csak ő is bekerült a felhőbe, és láss csodát az éktelen zúgás-döngés csodálatos muzsikává változott.
Zebulon ámulva tekintett szét a felhőben és meglepve látta, hogy ez bizony egy pitypang száron forgó darázsgubó. A darázsgubó hatalmas építmény volt, ablakaiban számtalan darázs látszott, akik sürögtek, forogtak. Az alsó szintem hatalmas zeneterem látszott, ahol ezeregy darázslurkó hegedült egy csodás dallamot. Zebulon megigézve figyelte őket. Egyszer csak egy darázskatona repült oda hozzá.
– Hát te? Mit keresel itt? Hogyan jutottál be? – záporoztak a darázskatona kérdései
– Zebulon összehúzta magát és dadogva próbált válaszolni:
– Ne-neeem tu-tu-tudom. Én csak valahogy idekerültem.
A darázskatona jól megnézte magának a kicsike mezei törpét és így szólt:
– Na gyere, elviszlek a Daranilla királynőhöz, aztán meglátjuk, mi lesz veled.
A darázskatona hátára ültette Zebulont, aki még a szemét is szorosan becsukta, nehogy valamit is lásson a darázskatona hátáról.
Amikor kinyitotta a szemét egy csodálatos teremben találta magát. Csak úgy szikrázott a rengeteg virágportól a terem fala. Daranilla királynő kecsesen odareppent a váratlan látogató elé:
– Zebulon! – kiáltott fel – Hát te? Hogy kerülsz ide?
Zebulon csak tátogott, meg se tudott először szólalni. Nagy nehezen összeszedte magát és így szólt:
– Honnan tudod a nevem?
– Ó Zebulon! – mondta a királynő – el is felejtettem, hogy nem emlékezhetsz. Gyere ülj le és elmesélem.
Zebulon elhelyezkedett és valami csodálatos nyugalom szállta meg. A királynő belekezdett a történetbe: Te, Zebulon itt éltél velünk. De egyszer megtámadott bennünket a szomszédos királyság és megsérült a darázsgubó varázsbevonata. A darázsgubón nagy lyukak keletkeztek és te kiestél az egyik lyukon. Már 100 év telt el, azóta is javítgatjuk a darázsgubót és szerteszét repülünk a mezőn, hátha megtalálunk. Abban bíztunk, hogy a darázslurkók varázszenéje visszavonz hozzánk téged.
Ahogy Zebulon hallgatta a királynőt csodás dallam kelt életre benne és kezdtek visszatérni elveszettnek hitt emlékei. Hatalmas örömöt érzett, amit csak akkor érezhet valaki, ha hazatalál elveszettnek hitt otthonába. Zebulon már nevén is tudta nevezni a csodát, ez a darázsvarázs, amely a zene dallamain keresztül átjárja a darázsgubó lakóit és megvédi, elrejti őket a külvilág elől. Zebulon boldogan szenderedett el és a rá váró csodákról álmodott.
Írj mesét Te is a Net-Mese 2. pályázatra! Olvasd el a pályázati felhívást itt!
