Friss hírek

Megosztás

Horváth Nadin Lilla: Csodamag

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sámán. Ennek a táltosnak született három gyermeke. A legidősebb olyan erős volt, hogy egy tízemeletes házat is fel tudott volna emelni (ha akart volna). A középső gyermek elbűvölte az embereket a szemével, engedelmeskedtek neki, mikor úgy „látta” jónak. A legfiatalabb fiú azonban nem örökölt sámán anyjától egy különleges képességet sem. Ez volt a veszte…
Ugyanis egyik nap a táltos asszony megelégelte haszontalannak vélt gyermekét és elküldte, mondván, amíg nem találja meg az elveszett csoda-tulajdonságát, ne kerüljön a szeme elé. Útravalóul fia kezébe adott egy maroknyi csodamagot, amit a kertben termesztett. Senki nem tudta, milyen hatása van, csak maga a varázslónő. Még nekem, az elbeszélőnek sem árulta el, sajnos…
Elindult hát a gyermek a maga útjára. Először a repülést próbálta meg, hátha a „csodapirula” nélkül is tudja. Felmászott egy fa tetejére és leugrott. Ezt még hatszor megismételte, de hiába. Minden egyes alkalommal a fenekére pottyant.
– Nem tudok repülni. – állapította meg még nyugodtan.
Másodjára a víz alatti lélegzést kockáztatta meg. Belement a fa mellett lévő tóba és lemerült a víz alá. Szerencséjére éppen, hogy fel tudott jönni a felszínre, mert majdnem megfulladt.
– Ez sem az én kiváltságom. – mondta kissé elkeseredve már.
Nem adta fel azonban, harmadjára a telekinézist próbálta ki. Rákoncentrált egy kőre, de hiába, nem tudta felemelni azt a tekintetével. Mérges lett, leült ugyanazon fa tövébe és elkezdett sírni. pityergett, majd zokogni kezdett, mert tudta, hogy így nem mehet vissza szeretett otthonába. Kibontotta a csodamaggal teli batyut, és elkezdte eszegetni.
Egyszer csak valaki megbökte a vállát. A fiú felnézett és meglátta édesapját, akit hét éve halottnak hitt. Felsikoltott és majdnem visszaesett a tóba. Ekkor megjelent egy hölgy is. A fiú nem tudta, ki ő, bár nagyon hasonlított valakire, akit kiskorában már látott valahol…
Az apja elmagyarázta neki, hogy a csodaszép nő a valódi édesanyja, mindketten meghaltak már, amikor egy sámán betört hozzájuk, elvitte három gyermeküket, és halálba átkozta a szülőket.
Kiderült hát a csodamag „titka”: aki eszik belőle, tud a halottakkal beszélgetni. Vajon miért pont ezt adta a varázsló a gyermeknek?! Sosem derült ki, de az igen, hogy a fiú nem örökölhetett csoda képességet halandó szüleitől, hiába kereste-kutatta azt, a testvérei viszont nem tudni, hogy kitől kapták furcsaságaikat. Talán, ők előbb kaptak már a csodamagból…
A sámán rájött, „hibát” követett el azzal, hogy odaadta a csodamagot a fiúnak, és, mire a gyermek hazaért, az anyának vélt nőnek hűlt helye volt, annyi sem.
Itt a vége, fuss el véle, kerekerdő közepébe. Csoda ide, csoda oda, mindenki úgy jó, ahogy van!

Felkészítő tanár: Fuchs Adrienn

Iskola neve: Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnáziuma Zalaegerszegi Szakképzési Centrum ZSzC

Ha kedvet kaptál, légy te is tollforgató, jelentkezz a Net-Penna Online tollforgató versenyre!

Boldog
Boldog
0 %
Szomorú
Szomorú
0 %
Izgatott
Izgatott
0 %
Álmos
Álmos
0 %
Mérges
Mérges
0 %
Meglepett
Meglepett
0 %