Kerékgyártó Viktória: Megbocsátás
A hold teljes erejével próbálta megvilágítani ezt a különösen sötét éjszakát. Ám mintha ő is érezte volna, hogy ez az éjszaka más, mint az eddigiek, fénye csak pislákoló mécsesként hatott Ernella sűrű erdejében. Még az éjszaka állatainak neszei sem hallatszottak. Az erdő fái, virágai se mertek megrezdülni. Ez az éjszaka sötét és gonosz volt, Ernellában mindenki érezte ezt. A csendet egy faág reccsenése törte meg, valaki járt az erdő sűrűjében. A zajtól szíve hevesebben vert és attól félt, hogy a zaj, amit okozott, vagy szíve dobogása elárulja rejtekhelyét, így egy határozott mozdulattal felpattant és menekülni kezdett. Nem tudta, hogy merre és hova meneküljön, de ereje fogytán volt és lépésről lépésre érezte, hogy követője egyre közelebb ér hozzá. Tudta, hogy nem menekülhet és cselekedni kell, így megtorpant és ereje utolsó cseppjeivel szívét, melyre üldözője áhítozott, a sötét ég felé emelte és azt mondta: – Szívemet most neked adom! Légy világunk megmentője! A szívemet most neked adom! – és ebben a pillanatban sötét fellegek érkeztek és Adeora köddé lett. Üldözője felüvöltött az éjszakába. Azt mondják, hogy az üvöltés olyan volt, hogy körülötte minden élőlény azonnal összerogyott. Azonban úgy mondják, hogy amikor a tündér Adeora kimondta a varázsszavakat, valahol abban a pillanatban született meg utódja és Adeora szíve dobog benne. Ő lesz világunk megmentője, aki békét és bőséget hoz Ernellába.
Timusz papa körül ott sereglett minden gyermek, kicsik és nagyok is. Nagy mesemondó hírében állt az öreg, minden napra volt valami izgalmas történet, amit a nép apraja nagyja szívesen hallgatott. Mindenki ismerte ezt a történetet, mindenki tudta, hogy az, amit az öreg mond, nem csak mese. Adeora halála után, vagy legalábbis mindenki így gondolja, hogy a tündér meghalt, sötét idők köszöntöttek Ernella népére. Az éltető nap fényét sötét felhők takarták, a dús kristálytiszta folyó már alig oltotta szomját az élőlényeknek. Betegségek, nincstelenség, a sötétség örök bánattal sújtotta a hajdanán víg, dalos és boldog népet.
Nalini is szerette Timusz papa meséit, de csak nagyon ritkán tudta őket meghallgatni. Dolgos napjaiba nem fért el csak úgy egy mese. Édesanyja beteg volt, nagyon beteg és ágyhoz kötött, így a csupán 12 éves leányra maradt minden tennivaló, beleértve kisöccse, a 8 éves Múzem nevelése is. Nem volt másképp ma sem, Nalini épp gyógynövényeket indult keresni az erdőbe anyjának. Az úton viszont nem tudott ellenállni Timusz papa nagyszerű meséinek és elidőzött ott egy keveset. Ekkor hallották meg a sikoltozást, és már tudták, hogy a sötétség újra itt van közötük. Nalini lassan hátrafordult és földbe gyökerezett lábbal látta, hogy az otthona felől hatalmas lángok csapnak a sötét ég felé. Kosarát hátrahagyva, könnyeivel küszködve rohant hazafelé. Szíve a torkában dobogott és egyre csak azt mondogatta: – Kérlek! Az nem lehet! Kérlek! – majd amikor házukhoz befordulva egy sötét alakot látott, aki kisöccse alélt testét viszi, minden reménye elszállt. Az alak eggyé vált a sötét fellegekkel és eltűnt testvérével együtt. Otthona lángokban állt és Nalini nem törődve a veszéllyel, anyja megmentésére igyekezett. Bár erejét meghaladta, hogy anyját kimenekítse a lángok közül, valamilyen elemi erő mintha a segítségére sietett volna, és így könnyedén kihúzta anyját az égő házból. Nalini anyja fölé hajolt és szólongatta, egyre hevesebben. Attól félt, hogy elkésett, és öccse után őt is elveszti. Ekkor anyja lassan kinyitotta a szemét és elbúcsúzott szeretett lányától: – Tündöklő fény voltál az első perctől fogva az életemben és most halálomat is beragyogod. Ne sírj édeslányom, a halál nem a vég, hanem valami szebb dolognak a kezdete. Légy erős és tiszta, ne hagyd, hogy megrontsa a fájdalom a szíved, mert csoda vagy! – és ezzel lehunyta szemét örökre. Nalini szeméből potyogtak a könnyek, a fájdalom, amit érzett felfoghatatlan volt. Öccsét elragadták, anyja meghalt, és az otthona is porrá lett. Ebben a pillanatban összerogyott anyja mellé, és ráborult a sötétség. Amikor Nalini magához tért, ismerős illatokat érzett, és amikor kinyitotta a szemét, már nem kételkedett benne, hogy Timusz papa házában van. Az öreg otthona is mesébe illő volt, mindenütt könyvek, tekercsek, mind csupa izgalmas történetekkel, ameddig csak szem ellát. Azonnal elhatározásra jutott! Öccse után indul, és ha az életébe kerül is, megpróbálja megmenteni. Viszont Timusz papa meséin túl nem tudott sok mindent. Nem tudta, merre induljon, mivel áll szemben, miképp harcolhat. Mire képes ellenfele. Talán Timusz papa tudja mindezekre a válaszokat, azonnal keresésére indult. Az öreg a kandalló előtt üldögélt pipájával és valamelyik hőn szeretet történetével. Nalini minden benne tomboló érzelmet és kérdést rázúdított egyszerre az öregre. Nyugalomra csitította a kislányt és először étellel és itallal kínálta. Persze Nalini mindent elhárított, de Timusz papa addig nem mondott semmit, amíg a kislány nem fogadott szót. Miután egy jó leves után már Nalini érezte, hogy nem csak szívébe, de testébe is visszatér az erő, már nyugodtabban kérdezte Timusz papát. Az öreg nagyot szippantott pipájába, és azon morfondírozott, hogy elmondja-e azt, amit tud. Váratlanul megkérdezte Nalinit, hogy hány éves is. A lány értetlenül nézett, de bevallotta, hogy 12, az ősz ünnep harmadik napján tölti a 13-dikat. Timusz papa hümmögött és pöfékelt. Nalini könyörgőre fogta, hogy mondjon el mindent, amit tud, majd fájdalmasan anyja és öccse elvesztéséről zokogott. Ekkor tűnt fel az öregnek valami nagyon furcsa. A lány, amikor családjáról beszél, amikor őszinte érzéseket fogalmaz meg, szinte ragyog. Ekkor Timusz papa ezt mondta: – Hm, miért ne lehetne?! – és ezzel neki állt a mesélésnek:
„Hajdanán még a tündérek korában történt. Oriana gyönyörű, ifjú, szerelemmel teli, boldog, tündérleány volt. Ámde ez megváltozott, amikor egy ember fiú összetörte szívét. Bosszútól elhomályosult lélekkel végezni akart a fiúval, de az utolsó percben valami történt. Oriana szíve megromlott, de még szívében egy magnyi jóság maradt. Amikor a fiúval végezni akart, ez a mag kisarjadt és testet öltött Oriana tiszta lelkű énje, Adeora, és megmentette a fiút. Oriana viszont nem lelte meg békéjét és végleg a sötétség szolgálatába állt. Romlás volt a szívében, míg Adeora a jóság megtesítője, tiszta lelkű tündér volt. Szívében ott ragyogott Oriana utolsó jósága, a kegyesség csodamagja. Azóta Oriana üldözi jó énjét, hogy szívét megkaparintsa, és végleg elvegye az emberektől a boldogságot. Ezt a harcot évszázadokon keresztül vívták egymás között, mindaddig a sötét éjszakáig, amikor is Adeora feláldozta magát és szívét egy újszülött csecsemőnek adta, ezzel megakadályozva, hogy testvére megkaparintsa azt. Oriana azóta is keresi azt a gyermeket. Akit elvisz magával, az sosem tér vissza. Ez így fog menni addig, amíg Oriana meg nem kapja, amit akar.”
Ekkor tette fel azt a kérdést Nalini, hogy ez pontosan mikor is történt. Timusz papa mosolygott és nagyokat szippantott pipájából, majd felállt és töltött magának egy kis teát. – Ez egészen pontosan 12 éve történt, az ősz ünnep harmadik napján lesz 13 éve – , majd a lány szemei mélyére nézett és várta, hogy mi lesz Nalini reakciója erre. Naliniból hatalmas nevetés tört fel. Értette, mire akar az öreg kilyukadni, de az szerinte a lehetetlennel egyenlő. Nem lehet ő Adeora utódja, hogy is lehetne. Hisz ő csak egy egyszerű lány, ráadásul kislány, csak 12 éves. Az nem lehet. Nem tud ő semmit, nem ért a hókuszpókuszhoz, meg hasonlókhoz. Ő csak vissza akarja kapni Múzemet, és ezt meg is mondta Timusz papának. Timusz papa nem így gondolta, de ezt nem mondta el a lánynak. Úgy gondolta, majd megtudja azt, amit ő biztosan tud már! Az öreg tekercsei között kezdett keresgélni, majd egy térképet terített ki az asztalra és megmutatta a lánynak, hogy jut el Demetriába, ahol Orianát találja. Arra a választ viszont nem tudta még ő sem, hogy miképpen vehetné fel a harcot a kislány. Így egy másik történetbe kezdett bele.
– Dasztin. Így hívták azt az ember fiút, akit Oriana mindenekfelett imádott, és ő volt az aki miatt Oriana szíve meghasadt. Miután Adeora megmentette a fiút, Oriana örök életre sújtotta, és most Fangor erdejében él. Talán ő majd tud segíteni neked, menj el hozzá, lányom!
Nalini félt és kétségbe volt esve, nem tudta, hogy is tudná pont ő felvenni a harcot a sötét Úrnővel, de öccsére gondolt és újra ragyogni kezdett. Timusz papa minden kétsége elszállt, tudta, hogy most fog eldőlni minden. Minden meg fog változni, és csak ezen a 12 éves lányon múlik, hogy a sötétség lesz úr a világukban, vagy újra láthatják a napot.
Nalini összepakolt magának az útra, és Merse hátán Fangorba indult. Szíve tele volt félelemmel. Fangor erdeje lóháton két napi járásra volt, alkonyatkor ért az erdő határához. Elszántan lépett be a sűrű és sötét erdőbe. Bár nem tudta, merre keresse Dasztint, de nem is kellett sokáig ezen gondolkodni, mert Dasztin talált rá. Amikor megpillantotta lányt, nem hitt a szemének. Atyai szíve nagyot dobbant, mintha 9 éve elhagyott kedvesét látta volna maga előtt. A kislány haja úgy ragyogott, mint az arany, barna szemében fényes csillagok tündököltek, arca a legszebb virágok szépségével vetekedett. Mintha Küne állna előtte! Semmi kétség, az a lány, aki most itt áll, az ő vére. Nalini nevén szólította az idegent: – Te vagy Dasztin? – a kérdésre egy határozott bólintás volt a válasz. – Segítened kell, el kell jutnom Demetriába! Dasztin nem értette, miért is akar egy ilyen kislány a vidék legsötétebb helyére menni, és mintha Nalini megérezte volna, folytatta: – Oriana elrabolta a testvérem. Dasztin szívében harag gyúlt, hogy fia veszélybe került és azonnal felkínálta segítségét Nalininek. A lány nem értette, miért akar segíteni neki, miért kockáztatja akár életét is két idegenért, és ezt meg is kérdezte tőle. Dasztin lóhátra pattant és annyit mondott, hogy mire Demetriába érnek, mindent elmond a lánynak.
Útnak indultak. Nalinit hajtotta a kíváncsiság, és tartott is a férfitól. Minél hamarabb meg akar arról bizonyosodni, hogy bízhat benne. Érezte, hogy a férfinak különleges története van, de nem sejtette, hogy ez őt is érinti. Dasztin elmesélte történetét: – Hajdanán szerettem egy lányt, akit nagyon megbántottam, mert ostoba módon viselkedtem. De erről nem szeretnék több szót szólni. Amikor már úgy éreztem, hogy soha nem lehetek boldog, megismerkedtem egy gyönyörű lánnyal, akivel nagy boldogságban éltünk, két gyermekünk is született, egy leány és egy fiú. Oriana miatt viszont le kellett mondanom családomról. Magára kellett őket hagynom. Azóta élek egyedül a Fangor erdőben, de nincs olyan nap, hogy ne gondolnék a családomra.
Bosszúra volt szomjas ő is. Bosszút akart állni Orianán, hogy családját elvesztette és Oriana halálával vissza akarta kapni őket. Nalini érezte, hogy nem teljes a történet, sok sötét folt van ennek az embernek az életében, és hiába kérdezte, Dasztin nem volt hajlandó ennél többet mondani. A lány viszont érezte, hogy megbízhat a férfiban.
Demetria nem volt messze Fangor erdejétől, hajnal hasadtára odaértek. Bár a nap már felkelt, de sötét felhők takarták és Demetriában ezek a felhők feketébbek voltak, mint máshol.
Demetriában minden halott volt, kopár fák, sötét vidék, élettelen volt minden. Demetria hegyoldalában volt egy kastély, amelynek tornyai tüskeként emelkedtek az ég felé. Ott élt Oriana. Dasztin a hosszú évek alatt többször is megkísérelte Orianát megölni, így már pontosan tudta, hogy is lehet bejutni a kastélyba biztonságosan. Már a kastélyban kutattak Múzem után, amikor éktelen sikoltásra figyeltek fel. Semmi kétsége nem volt Nalininek, hogy ez öccse vészkiáltása. Azonnal a hangforrás felé rohantak, és amikor benyitottak oda, ahol sejtették, hogy Múzem van, Nalini szívében minden fájdalom összegyűlt, mert öccse ott feküdt holtan. Elkéstek. Nalini öccse mellé rohant szorosan magához ölelte és minden fájdalom a szívébe gyűlt. Otthona porrá lett, édesanyja és testvére meghalt, egyedül maradt a világban. Ebben a pillanatban Oriana tudta, hogy megtalálta Adeóra utódját, hisz a kislány ragyogott, mint a nap. Nalini szívében harag gyűlt össze. Dasztin mintha újra átélné a régmúlt történéseit, azonnal lányához rohant és magához ölelte. Történetét folytatta: – Én voltam az a férfi, aki Orianát szerette, és fájdalmat okozott neki. Én voltam az a férfi, aki édesanyádat, Künnét szerette. A lányom vagy, és Múzem a fiam, de hogy megóvjalak titeket Orianától, aki örök életre kárhoztatott, hogy örök életemben szenvedjek, el kellett titeket hagynom. Szeretem édesanyádat és szeretlek téged is, kislányom!
Nalini a szívében a fájdalom csendesült és most már úgy nézett Dasztinra, mint apjára. Dasztin az utolsó pillanatban mondta el az igazságot magáról, Orianáról, Künnéről, Naliniről és Múzemről. Nalini szíve bár fájdalommal volt tele, de nem hasadt meg. Felállt, Oriana felé fordult és azt mondta: – Ismerem a történeted. A szívedet összetörték. Sok fájdalmat okoztál, sötétség borult a világra miattad, elvesztettem a családom, de én megbocsátok. Megbocsátok, mert tudom mire képes a fájdalom. Olyan gonosz erőket mozgat meg bennük, mely egy világot is tönkretehet.
Oriana nem értette mi történik vele. Szívében halványulni kezdett a sötétség, és ekkor értette meg Dasztin, hogy annyi éven át csak ki kellett volna mondania, amit érez, és elmondani, hogy mennyire sajnálja, hogy megbántotta a lányt hajdanán. A gondolatok szavakká formálódtak, és Oriana szívében a seb összeforrt. Visszakapta tündérvoltát, kinek szívében jó és rossz egyaránt van, de egyensúlyban.
Timusz papa a tornácon ücsörészett pipájával és valamelyik szeretett meséjével. Ekkor történt, hogy a betűkre kellemesen meleg fény vetült. Timusz papa az égre nézett és oly sok év után látta és érezte a nap fényét és melegét, és tudta, hogy Nalini sikerrel járt.
Felkészítő tanár: Tremmel Anikó
Iskola neve: Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
