Székely Zita Titanilla: Éltető étel
A napkorong szelíden érte el a csúcsot,
Korán volt még, ki-ki szemhéjat bontott.
Így indult el a legény a városba,
Zsebében más nem volt, csak egy pogácsa.
A reggeli teavíz a sparhelten buborékolt,
A kakas az udvaron unottan kukorékolt.
De! Két tolvaj már az utcában kóborolt,
Meglátták a legényt, ki épp nadrágot porolt.
Így szólt az első: – Állj meg, ha mondtam,
Add nekem, mi nálad van, de nyomban! –
Összerezzent a legény,
Száját reszketve hagyta el minden szó,
Szíve egyre hevesebben vert,
de ellenkezni nem nagyon mert.
Nincs nekem semmi másom,
e nagy világon,
Csak ez a pogácsa a zsebemben,
kérlek, ne vedd el, mert bánat ül fejemre!
A második tolvaj ravaszabb volt:
– Számodra, mi kedves, az már csak volt.
Tulaja én vagyok most már annak,
Így hát fogadj szót szavamnak. –
Legény díszes zsebkendőjét elővette:
– Halott anyám könnyeit törölte bele.
Kérlek „nagyurak”
legalább ezt hagyjátok meg nekem. –
A párbeszédet valaki meghallva,
Egy öreg lép oda, ezt mondva:
– Tessék, barátom itt ez a csodamag,
Csak gyorsan megeszed,
És az időt visszarepíti veled. –
A napkorong szelíden érte el a csúcsot,
Korán volt még, ki-ki szemhéjat bontott
Aznap nem indult el a legény a városba,
Üres volt a zsebe, nem volt benne pogácsa.
Reggelire, tea helyett azt fogyasztotta.
Felkészítő tanár: Fuchs Adrienn
Iskola neve: Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnáziuma Zalaegerszegi Szakképzési Centrum ZSzC
