Horváth Laura: A csodamag meséje
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kerek erdő. Ebben a kerek erdőben sok állat és növény élt. Egy nyári éjszakán valami zaj hallatszott az erdő mélyéről. Mi volt? Talán egy gally, egy virág, netán egy levél pottyant a nedves fűbe? Nem, egyik sem. Egy mag volt. Egy pici mag.
Azt kérdezitek, milyen színű volt, vagy, hogy honnan hullott oda? Hát, azt én sem tudom. Csak azt tudom, hogy ez a mag MINDENSZÍNŰ volt. Ugyanis mindenki olyan színűnek látta, amilyen színűnek akarta. De azt, hogy honnan hullott, azt már végképp nem tudom megmondani… Talán a Holdról, de lehet, hogy a Napról. Vagy talán a Marsról. Senki sem tudja, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ott volt a nedves fűben ez a mag, két fenyőfa között.
A fenyőfák nagyon magasak voltak, majdhogynem az eget verte az águk. Az egyik fenyőfa, pontosabban a bal oldali fenyőfa törzsén volt egy odú. Ebben az odúban egy mókus lakott. Ez a mókus ezen a nyári éjszakán elment mogyorót keresni. Hogy miért keresett mogyorót? Hát, azt nem tudom. Szerintem azért, hogy másnap legyen mit reggeliznie. Vagy vacsoráznia. Netán ebédelnie, uzsonnáznia, vagy tízóraiznia. Nos – ahogy már mondtam – ez a mókus ügyesen lecsusszant a fáról, és elkezdett apró kis lábaival lépdelni a nedves fűben. Egyszer csak meglátta a magocskát.
– Hát ez meg honnan került ide? – gondolta. – És mi ez egyáltalán?
Ekkor a mag megszólalt:
– Én egy csodamag vagyok és a Holdról pottyantam ide, de az is lehet, hogy a Napról, vagy a Marsról. Ezt én sem tudom. De az biztos, hogy egy fának a magja vagyok. Csak az a baj, hogy nem tudok kinőni. Szükségem lenne vízre, napfényre és földtakaróra.
– Talán tudok segíteni! – mondta a mókus. – De először hadd kérdezzem meg, milyen fa leszel, ha megnősz? Tölgyfa? Vagy fenyőfa? – kérdezte.
– Ezt még magam sem tudom megmondani, – válaszolta a magocska – de az biztos, hogy valami nagy, erős és szép fa leszek. Annak viszont nagyon örülnék, ha segítenél! Meg is hálálnám! – mondta a csodamag.
– De én nem vagyok kertész. – felelte a mókus. – Szóval, mindent megteszek, de lehet, hogy nem fog úgy sikerülni, ahogy szeretném.
– Az nem baj! – mondta hálásan a magocska. – Az a lényeg, hogy segítőkész vagy!
Így hát megbeszélték, hogy másnap reggel elkezdik a nagy ültetést. A mókus visszabújt az odújába, a magocska pedig behunyta pici szemét és elkezdtek békésen aludni. Másnap a mókus eljött a magocskához, és így szólt:
– Na, én kész vagyok, Te is?
– Igen, én is kész vagyok.
– Akkor kezdődhet a nagy nap! – mondta a mókus.
Először is a folyópartról földet hozott, és vizet egy kis kannában, majd egy kis faásót fogott, és elkezdett ásni egy pici lyukat. A lyukat megöntözte vízzel, majd beletette a magot.
– Így ni! – mondta.
Aztán a tetejére is földet szórt, majd egy kis árkot kapart a földbe a mag körül, abba is vizet öntött.
– Készen is vagyunk! – mondta boldogan, és megnézte a munkáját.
– Majdhogynem remekmű lett – gondolta, – nem hiába, hiszen én csináltam.
A magocska nagyon hálás volt a mókusnak és elhatározta, hogy valamivel meghálálja a jóságát.
Hát így történt. Ezután teltek-múltak a másodpercek, a percek, az órák, a napok, a hetek…
Egyszer csak egy zöld kis hajtás jelent meg a földben. A mókus csodálkozva bámulta.
– Ni-ni-ni! – mondta elképedve. – Ez biztosan a magocska lesz!
És az is volt! Pár nap múlva a hajtás már gyorsan nőtt. Tíz, húsz, majd harminc és negyven cm-nyire. Egy métert is elért már, amikor egy levél jelent meg a tetején.
– Szervusz! – köszönt a mókusnak a levél. – Én vagyok a csodamag egyik levele.
– Szia! – mondta a mókus. – Nagyon szép levél vagy!
– Köszönöm! – mondta a levél. – Én is így gondolom.
Eltelt egy óra. Előbukkant még egy levelecske.
– Szervusz! – mondta. – Én a csodamag második levele vagyok.
– Szia! – mondta a mókus. – Szép levél vagy!
– Sejtem. – mondta a levél, és elégedetten bámulta magát. Nagyon szép zöld a színem. – gondolta.
Eltelt egy második óra és egy harmadik is, és a negyedik is. Előbújt a 3., 4., 5., 6., 7., 8. és a kilencedik és végül már a 15. levél is.
– Szervusz – köszöntek mindnyájan. – Mi vagyunk a csodamag levelei.
– Tudom. – mondta mosolyogva a mókus. – Örülök, hogy találkozhatok veletek!
– Mi is. – mondták a levelek.
Hát, eltelt megint egy hét és a növény kezdett egy pici fára hasonlítani. Kezdett megvastagodni a törzse, a levelei egyre nagyobbak lettek és egyre szaporodtak.
A mókus gondolkodóba esett.
– Tényleg, vajon ez milyen fa? – Körüljártam az erdőt, de még egyszer sem találkoztam ilyen levelekkel, pedig én már bölcs mókus vagyok, sok mindent megértem…
És igaza is volt! Egy olyan fácska sem volt az erdőben, mint ez a csodálatos kis csodamagból nőtt fácska! Nagyon sokat gondolkodott ezen a mókus, de aztán kisütötte azt, hogy inkább megvárja, míg a fácskából igazi nagy fa lesz, és termést hoz.
Így is lett. Egyszer csak észrevette, hogy elkezdenek pici kis bogyók sorakozni a fán.
– Vajon mi lesz ez? – álmélkodott.
Mindegyik állat, aki megfordult ott, szintén megcsodálta a fácskát.
– Ez micsoda lehet? – gondolták.
Egyszer csak egy napon a fácska így szólt:
– Most mar tudom, milyen fa vagyok! Én egy SOKFA vagyok! Mindenféle termés lesz rajtam. Lesz rajtam alma és mindenféle gyümölcs, meg persze mindenféle bogyó és sokféle mag is. És igaza is lett! Pár hét múlva már ott sorakoztak a friss zamatos gyümölcsök, bogyók és magok a fán. Gyönyörűen festettek! Volt ott mosolygós alma, vigyorgó szilva, kerekded körte, volt ott még eper és dinnye is, pedig azok nem is fán nőnek.
De ez mondom, csodafa volt. És gyönyörű virágok is voltak rajta. Kék, zöld, sárga, piros.
Ekkor a mókus azt mondta az állatoknak:
– Na, látjátok, ezt a fát én ültettem. Szóval én vagyok a gazdája. Mindenki vegyen le róla egy-egy gyümölcsöt, és kóstolja meg háromra.
Így is tettek. Az őzike almát vett le, a nyuszika szilvát, a mókus makkot, a róka dinnyét, a farkas körtét, a medve epret. És háromra mindenki beleharapott a saját gyümölcsébe. Ínycsiklandó volt az ízük. Mindenki azt mondta: – Nahát!
Ekkor összehívták az erdei tanácsot.
– Van egy ötletem. – mondta a mókus. A fa ünneplésére süssünk egy MINDENFÉLE tortát!
Így is tettek. A mindenféle tortába beletették az összes gyümölcsöt, bogyót, magot. A fa boldogan nézte, hogy milyen örömmel sütik meg az állatok a termését és milyen jót falatoznak belőle. Nagyon örült, hogy a mókusnak is meghálálhatja a segítségét.
Ezzel vége is lenne a mesének, de még mondanom kell valamit. Azt, hogy ez a fa tényleg csodálatos volt. És ezt nemcsak mondom, ez igaz is, mert így is volt. Ugye, Ti sem láttatok még mindenféle virágot, gyümölcsöt, bogyót, és magot termő fát? Hát, én sem. Ezért volt csodálatos ez a fa.
Most hunyjátok be a szemeteket és mindenki képzelje el a saját CSODAFÁJÁT!
Egy – kettő – három…. Mindenki elképzelte?
No, hát, akkor vége is lenne a mesémnek.
Felkészítő tanár: Pákné Dukony Márta
Iskola neve: Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola
