Megosztás

NET-PRÓBA Poéta online vers- és meseíró verseny

Szerencsekerék mese kategória

Kisorsolt szavak: remél, álom, zöld, gyöngy, mosoly

Bokodi Emma: Az álom

Gyönyörű tavaszi nap volt. Kankalin kitárta az ablakát, és mélyen beszívta a levegőt. Gyorsan felöltözött, megreggelizett, és kifutott a házuk előtt elterülő nagy rétre, aminek a közepén egy kis tó volt, és fák vették körül. Távolabb az erdőben madarak csicseregtek.
Ekkor észrevett valamit. Az égből egy repülő tandembicikli ereszkedett le, amin egy nagyjából vele egyidős lány ült. A furcsa jármű halk loccsanással landolt a tavon. Kankalin odafutott hozzá. A lány éppen kitámasztotta a biciklit, majd a tavon keresztül odasétált a kis mólóhoz. Nem is sétált, inkább olyan volt, mintha repülne! Mikor odaért, a kezét nyújtva bemutatkozott:
– Szia! Leander vagyok! Ha van kedved, eljöhetnél velem egy körre. Tudom, hogy nagyon szeretsz biciklizni, annál pedig csak a repülést szereted jobban. Gyere, nem kell félned, nem fogsz leesni! – hadarta egy szuszra Leander.
Kankalin csak nézett, majd lassan bólintott.
– Ki tudod hozni a biciklit a partra? – kérdezte.
– Persze, de te is oda tudsz jutni, csak összpontosíts! – válaszolta Leander.
– Nem fog menni!
– Dehogynem, higgy nekem!
– Ööö, rendben… – a lány végigsétált a mólón, aztán behunyta a szemét, és rálépett a vízre. Igazából a víz fölött pár centivel sétált, a levegőben. Csak ekkor merte kinyitni a szemét.
Arcán öröm suhant át, és elmosolyodott.
Eközben odaért a kerékpárhoz. Leander odafutott mellé.
– Látod, mondtam, hogy menni fog! Te ülj előre, én majd megyek mögéd. Egyelőre én szabályozom a magasságot, de egy kicsit később majd te is csinálhatod. – Kankalin úgy tett, ahogy mondta a lány, aki felült mögé, miután felhajtotta a kitámasztót.
– Indulhatunk? – tudakolta.
– I-igen, azt hiszem – sóhajtott.
A bicikli megrázkódott, majd lassan elkezdett emelkedni az ég felé.
A lány, aki még soha nem repült, álmélkodva fordult körbe, miközben egyre jobban távolodtak a földtől. Amikor elérték a megfelelő magasságot, a két lány egyszerre kezdett el tekerni. Kiértek a völgyből, és hirtelen kiterült előttük a világ. Elrepültek egy olyan ország felett, ahol minden buborékból volt, az emberek, a fák, a növények, az állatok, de még a házak is! Aztán egy olyan terület felett is áthaladtak, ahol mindenki olvasott, folyamatosan és megszakíthatatlanul. Ha találkoztak egymással, gyorsan beszámoltak arról, hogy éppen mit olvasnak, miről szól, mire a másik megígérte, hogy feltétlenül elolvassa, majd siettek tovább. Egy királyság folyton változott, mert mindenkinek volt egy 5 méteres körzete, ahol olyan környezetet és időjárást alakított ki, amilyen csak tetszik neki , ezért soha nem volt ugyanaz az arculat. Volt olyan hely, ahol a robotok irányították az embereket, és olyan is, ahol minden fejjel lefelé volt, ezért a lányok egy kicsit a fű felett tekertek. Rengeteg érdekes hely felett áthaladtak, sokszor volt, hogy egy kicsit egy helyben lebegtek, hogy Kankalin jobban szemügyre vehesse őket. Repült az idő, és a lány döbbenten látta, hogy megy le a nap. Akkor jutott eszébe, hogy a reggelin kívül ma még semmit nem evett. Leander hallotta a gyomra korgását, és mivel pont egy Mannaország nevű hely felett haladtak át, ahol minden ennivalóból volt, lejjebb ereszkedtek, így Kankalin evett egy kis cserepet egy tetőről, ami pirítós volt, megkóstolt egy lámpaoszlopot, ami ropiból készült, elcsent egy kertből pár virágot, amiknek nápolyiízük volt, és megevett egy kalapot is, ami gazdátlanul szállt a levegőben, az íze a pisztáciára emlékeztette. Miután megtömte a hasát, Leanderhez fordult, aki eddig mosolyogva figyelte, ahogy újdonsült barátnője lakmározott.
– Elindulhatnánk haza, mert a szüleim aggódni fognak – mondta Kankalin.
– Rendben, már indulunk is. Maximum 5 perc – közölte a lány, és átadta társának a magasságkezelő kontrollert, aki meglepődve vette át. – Szerintem már te is tudod használni – kacsintott kedvesen.
– Ó, köszi! Ugye a kék gombot kell megnyomni az emelkedéshez?
– Igen, a kéket. Az ereszkedéshez pedig a zöldet.
– Rendben! Indulhatunk?
– Persze! – válaszolt.
Újra a magasba emelkedtek, most kicsit lassabban, mint először. Tekerni kezdtek, és pár perc múlva beértek a kis völgybe. Kankalin puhán letette a tóra a járgányt, majd lekászálódott az ülésről.
– Nagyon hálás vagyok, amiért elvittél magaddal! Gyönyörű élmény volt, köszönöm szépen! Remélem, hogy még találkozunk! – integetett Leandernek, aki visszaintett, miközben felemelkedett az égbe.
– Én is remélem, Kankalin! Eléggé megkedveltelek… – mosolyodott el, és kis ponttá zsugorodva eltűnt az égen.
A lány bement a házba, ahol a szülei épp a vacsorára készültek. Evett egy kicsit, majd folyamatosan vigyorogva felment a fürdőszobába, lezuhanyozott, fogat mosott, majd a pizsamájában bebújt a takaró alá, és szinte rögtön elaludt.
Ebben a pillanatban megszólalt az ébresztő, és Kankalin rájött, hogy mindez csak álom volt. De nem bánta, mert még életében nem álmodott ilyen jót.