Megosztás

NET-PRÓBA Poéta online vers- és meseíró verseny

Szerencsekerék mese kategória

Kisorsolt szavak: puha, napsugár, szellő, pihe, álom

Kecskés Kinga: Álmomban szárnyaltam

Egy délután unottan ültem az íróasztalom előtt és közben bámultam kifelé az ablakon. Az idő ködös volt és hideg. Pont passzolt a hangulatomhoz. Éppen a monoton online oktatás következő óráját vártam, amikor egy kismadár röppent az ablakpárkányomra.
Az apró állatka feje búbja élénkpiros volt, rögtön odavonzotta a tekintetemet: színt hozott a szürke kinti világba. Okos szemével rám pillantott, kissé oldalra döntötte a fejét, majd hirtelen kitárta szárnyait és felszállt a magasba. „De jó neki! Szabad és repül!” – gondoltam a számítógép előtt ülve és még magányosabbnak éreztem magam. Egy pillanat alatt eltűnt a szemem elől. Csalódottan az ablakhoz pattantam és szélesre tártam. Kidugtam a fejem a hidegbe: forgattam jobbra-balra hátha újra megpillantom a kis látogatót. De a madár valószínűleg már messze járt. Csalódottan lehunytam a szemem és a párkányra támaszkodtam. Hagytam, hogy a hűvös szellő végigsimítsa az arcomat és belekapjon a hajamba. Legalább az ablakon keresztül.
Nem tudom, hogy mennyi ideig állhattam mozdulatlanul, de amikor kinyitottam a szemem, azt vettem észre, hogy vagy 20 méter magasan vagyok. Lebegek. A pánik kezdett eluralkodni rajtam, próbáltam megnyugodni: hisz lebegek, nem zuhanok! És akkor átjárt a felismerés: tulajdonképpen szabad vagyok! Végre! Egyenletesen siklok az égen a borús felhők felett melyek, mint valami pihe-puha dunyha, úgy terültek el alattam. Igazából nem is tudtam hova, de nem is igazán érdekelt. Rájöttem, hogy nem vagyok ura a mozdulataimnak. De nem bántam. Éreztem a szél suhogását, a szabadság friss illatát… Repültem!
Hiába voltam még mindig berezelve, a látványtól még a lélegzetem is elakadt. A felhők felett ragyogott a nap, a táj csak úgy suhant alattam. A napsugár ereje átjárta minden porcikám. A távolban feltűnt egy tavacska, körülötte hófedte hegycsúcsok magaslottak. Lélegzetelállító volt. Arra vettem az irányt. A víz felett néhány méterrel lassítottam, mert a víz felszínén megcsillant a fény, melyet a hóval borított hegyek – mint valami diszkó-gömb – vertek vissza. És ekkor megláttam magam a tó tükrében. A testemet, ami nem is az enyém. Tetőtől talpig barna tollak borítottak, kivéve a fejem búbját, mely skarlát vörösen világított. Kezeim helyett szárnyakat láttam, lábaim kis madár-karmokban végződtek. Most jöttem rá, hogy annak a kismadárnak a bőrébe bújtam, akit az ablakban láttam!
Ebben a pillanatban éles csilingelés törte meg a csendet. Az addig habkönnyű szárnyaim hirtelen ólomsúlyúnak hatottak, kétségbeesetten próbáltam csapkodni, de hiába. Tehetetlenül süllyedtem a víz felé, mígnem nagy csattanással belecsobbantam.
A következő pillanatban már a szobámban voltam újra. A saját testemben, s az MsTeams veszettül csörgött a számítógépemen. Kezdődött az óra! A tanár csatlakozásra hívott bennünket. Hát ez volt az a hang! Most már minden világossá vált. Csak egy álom volt. Kipillantottam az ablakon: kint továbbra is borús volt az idő és én ott ültem a szobámban egyedül, a számítógép előtti oktatást várva.
Mégis a hála érzése töltött el és mosolyogva gondoltam a madárkára. Testébe bújva láttam, hogy a felhők fölött mindig süt a nap! Sóhajtva vettem fel a fejhallgatómat, de belül mégis átjárt a remény. Tudtam, hogy jön még borúra derű, s ennek a bezártságnak s az online oktatásnak is vége lesz egyszer! Repülünk még mindannyian. Ugye, bíbor színű kismadár?