NET-PENNA online vers- és meseíró verseny
Ajánló a beérkezett alkotások közül:
Vad Dorka: A csokoládé
Történt egyszer, hogy a csodafejű sárkányok földjén elrejtett kis faluba gazdag kereskedő érkezett. Felállította portékás kocsiját a város főterén, és drága fűszereket kezdett árulni. Az emberek mind hozzásereglettek.
Élt a faluban egy Málé nevű gazda. Őt a felesége küldte ki, hogy vásároljon. Hát, ahogy nézelődött, a portékák közt megpillantott egy fekete, drazsészerű anyagot, s kérdezte a kereskedőt, hogy mi ez, s honnan származik.
– Csokoládé – felelte a kereskedő –, híres az én hazámban. Ránézésre nem tűnik ízletesnek, de valójában olyan, mint a méz. Kóstolja csak meg!
Málé az arcához emelte a rejtélyes fűszert, majd mikor megállapította, hogy szagra kívánatos, egy falásra lenyelte. Nem is kellett neki több, felvásárolta az egész kínálatot. Hazaérve felesége már az ajtóban várta:
– Hoztál-e fekete borsot, almapaprikát és japán karfiolt? – kérdezte csípőre tett kézzel.
– Hát azt nem… – felelte Málé.
– Akkor mit hoztál !? – csattant fel felesége.
– Valami jobbat! Csokoládét! – mondta, s azzal felesége kezébe nyomott egy drazsét.
Az asszony gyanakodva megszagolta, majd megette.
– Jaj, de jó! De hisz ez finomabb, mint a japán karfiol!
Mivel Málé az egész kínálatot felvásárolta, családjának a csokoládé pár napon belül igazi hírnevet szerzett, főként a gyerekek körében, de a szomszédokéban is. Már az első héten kiderült, hogy húsleveshez nem, de tejbegrízhez remekül illik. A falu népe már csak Málééktól tudott a csodafűszerhez jutni, de a jószívű gazda mindenkinek készségesen, ingyen adott belőle. Ennek okáért a csokoládé mennyisége egyre csak apadt, mígnem egyszer azt vették észre, hogy az egész faluban sehol nem találni egy szemet sem, egy fiúcska zsebében lapult az utolsó drazsé. El is vették a gyermektől, majd elvitték a falu bölcséhez, s kérdezték, hogy vajon melyikük érdemli meg azt. Az öregember megfújta a pipáját, komótosam megköszörülte a torkát, majd így szólt:
– Csak bölcsen, barátaim! Ezt a csokoládét nem eszi meg egyikőtök sem! Ezt bizony elültetjük, s meglássátok, jövőre nagy fává nő, és annyi csokoládénk lesz, hogy befőttbe is el tudjátok majd tenni.
Azzal az egész falu elindult, ki a szántóra. Ott egy elkerített részt készítettek, és nagy gonddal elültették a drazsét. Megegyeztek, hogy innentől minden nap valaki kijön és őrködik, nehogy valami vad kiássa a csokoládét.
Szorgalmasan öntözték, vigyázták a magot, még a széltől is óvták, de nem nőtt belőle semmi.
Egyik este az északi szél pöszmétemagot hozott, s lám az pont ott ragadt meg, ahol a falu népe elültette a csokoládét, de minderről senki semmit sem tudott. Másnap aztán látták, hogy valami kicsírázott, hát igen megörültek, és egész nap ünnepelték, hogy hamarosan újra lesz a csodafűszerből.
A pöszmétebokor pedig gyorsan növekedett, egyre nagyobbra és nagyobbra, míg meghozta első termését. A falusiak türelmesen várták, míg megbarnul, majd mikor minden szem megérett szüretet rendeztek.
Mondanom sem kell, hogy ahogy megkóstolták a savanyú pöszmétét, nagyot csalódtak. Egyből becsörtettek a városba, élükön Máléval, aki megragadta az indulni készülő kereskedő grabancát, s kivitte a szántóra a pöszmétebokor közelébe.
– Nem azt mondtad-e nekünk, hogy édes, mint a méz!? Hát akkor ez miért nem olyan? Hisz abból ültettük! Abból neveltük!
Abban a pillanatban egy sötét színű nyulacska ugrott ki a bokorból, s a zajtól megrémülve futásnak eredt.
Akkor a kereskedő elkiáltotta magát:
– Nem látod cimborám, Málé! Ott szalad! Ott fut a kis csokoládé!
Azzal az egész falu népe, uccu, a nyúl után. Üldözték azt a csodafejű sárkányok földjén túl, hét országon át. Máig is üldözik, ha bele nem fáradtak.
Iskola: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája
Osztály: 10.
Felkészítő tanár: Czimer Györgyi
Olvasd el a többi beküldött alkotást is!
