A sámánizmus: Az Eurázsia pusztáin élő és vándorló népek hite a sámánizmus volt. A sámánizmus olyan mágikus gondolkodáson nyugvó természeti vallás, amely több korai vallási formát egyesített: a totemizmust és az animizmust. A mágikus gondolkodás alapja, hogy az eltérő létdimenziók (e világ, túlvilág), a létezés különböző formái (ember, állat, növény) nem válnak el élesen egymástól, az istenek által teremtett létezők az élők és a lelkek által összekötött erkölcsi, anyagi világ részei.
A világfa
- Az ősi magyarság világképe kozmikus, mágikus. Ennek a mágikus világnak központi szimbóluma a világmindenséget jelképező világfa vagy más néven az életfa, égigérő fa, tetejetlen fa. A Föld köldökén nő, három létdimenziót köt össze: a felső világot, a középsőt és az alsót. Így a világmindenség kozmikus tengelye (oszlopa).
- A fa lombja a felső világ, az isten és a felső szellemek lakhelye. A fára mint egy sátor borul az ég a csillagokkal, melyek „Gyújtatlan gyulladnak, oltatlan alusznak” (regösének). A világfának hét vagy kilenc ága van, ezek tartják a Napot és a Holdat. Az utazó táltoslélek az északi Sarkcsillagnál egy nyíláson tud a felső világba menni, ugyanis ott van az átjáró a két világ között.
- A fa törzse a földi világ, az emberek világa. De ahogy mindhárom létszférában laknak szellemi lények, úgy a földi világ sem csak az embereké, tündérek, boszorkányok, manók is élnek itt.
- A fa hét vagy kilenc gyökere az alsó világban (túlvilágban) kapaszkodik a mélyben. A fa tövénél szintén található egy nyílás, azon keresztül lehet a sötét világba, a halálba lejutni.
- Az életfa a meghaló és feltámadó ősi erők jelképe, őseink a Tejúttal azonosították. A Tejúton található csillagképek szinte az egész magyar hitvilágot elmesélik. Az ősi táltosok az égre írták világmagyarázó meséiket. A Tejúton található a Szarvast kergető nyilas, az Orion, s fölötte az Ikrek, amely az ősi magyar ikerpárt szimbolizálja hitregéinkben: Hunort s Magort.
- A magyar népművészet díszítőelemei mai napig őrzik az életfa-, világfamotívumot.
A regös jelentése énekmondó. Az ősmagyar korban a táltosok révületbe estek, a varázsláshoz mondott rigmusok voltak a regösénekek. Jellegzetes refrénjük a „Haj, regö rejtem”. Több tudós foglalkozott a magyarázatával. Pais Dezső nyelvész szerint a reg szótőből származnak többek között a regél, a reggel, a régi, rejt, rejtek szavaink. A „Haj, regö rejtem” mai nyelvváltozatunkban így hangozna: „Haj, varázslással varázslom”, „Haj, révüléssel révülök”. Néhány helyen a regölés szokása a mai napig megmaradt: karácsonykor, újévkor a fiatalok körbejárnak, regölnek, ajándékokat gyűjtenek.
A mítosz (görögül müthosz: „monda”, „mese”, „történet”) a társadalmi fejlődés kezdeteire jellemző naiv társadalmi tudatforma: lényegében az ember számára még érthetetlen és ezért félelmetes természeti és társadalmi erőknek a fantasztikus tükröződése, egyben pedig ezeknek az öntudatlanul is művészi feldolgozása a nép képzeletében. Vagyis a mítoszok naiv világmagyarázatok. A mítoszok összességét, illetőleg a mítoszokkal foglalkozó tudományt mitológiának nevezzük. A mitikus elképzelések leglényegesebb vonása az emberinek és az emberfelettinek a sajátos egysége. A mítoszok ezért leginkább ember formájúnak (antropomorfnak) elképzelt istenekről és természetfeletti képességekkel rendelkező, többnyire isteni származású hősökről szólnak. A mítoszok szájhagyomány útján terjedtek, eredeti szövegük tehát ismeretlen, hiszen csak később jegyezték le őket. Az élőszóban való terjedés következménye az is, hogy egy-egy történetnek igen sokféle, néha egymásnak ellentmondó változata alakult ki. Az egyes mondák meséjét későbbi irodalmi feldolgozásokból ismerhetjük meg.
olümposzi istenek: az Olümposz hegyén élő tizenkét görög isten: Zeusz, Héra, Hesztia, Démétér, Árész, Apollón, Artemisz, Dionüszosz, Hermész, Pallasz Athéné, Héphaisztosz, Aphrodité
politeizmus: többistenhit; olyan hitrendszer, amely egyszerre több istent is tisztel
attribútum: valamihez vagy valakihez (pl. görög istenekhez) elválaszthatatlanul hozzá tartozó tulajdonság, jellemző tárgy